Lackfi János:

A MŰVÉSZ

Eper bácsi meg nem értett festőművész,
én persze megértem.
Mármint azt értem,
hogy mások nem értik meg,
de azt már nem, hogy miért nem.
Eper bácsi talán örül is titokban,
hogy senki nem érti meg rajtam kívül,
mert így dühönghet kedvére,
én meg csak egy kölök vagyok, nem számítok.
Inkább nagyon is számítok neki,
mert nekem panaszkodhat a sok érzéketlen,
büdös bunkóra, akik mind nem értik meg őt,
kezdve a cseppet sem kedves volt feleségén,
aki annyira nem értette meg, hogy elhagyta.
Ez meg is látszik Eper bácsi lakásán,
mindenütt festékek, farostok, vásznak,
penészes ételek, koszos poharak, szamárfüles
könyvek, mosogatatlan tányérok, evőeszközök.
A tűzhely és a vécé olyanok, mintha barnás
cseppkőből volnának. Eper bácsi művészetét
nem értik a bankárok, az újságírók, a galériások,
meg a többi festő sem, akik féltékenyek rá,
meg a boltosok sem, akik nem adnak érte ennivalót.
Pedig Eper bácsi már mindent próbált,
festett galambokat és erkélyeket, autókat
és pucér nőket, pálmafákat és oroszlánokat,
mindent, ami szép. Ezeknek? Hiába!
Festett kóbor kutyákat, félszemű csavargókat,
rozsdás vízcsapokat, lyukas esőcsatornákat,
rohadó házfalakat, beázó tetőket, mindent,
ami csúnya. Ezeknek? Rá se bagóztak!
Festett háromfejű lila krokodilt, csipeszorrú
grófkisasszonyt, legyezőlábú biciklistát,
patkányfarkú, nagyfülű traktort. Haha!
Azt hiszed, értékelték? Festett színes foltokat,
krikszkrakszokat, homályos plecsniket, köröket,
négyzeteket, csupakék, csupazöld vásznat.
Ezek? Se kép, se hang! Egyik este Eper bácsi
dühösen kiszórta ecseteit, festékeit, könyveit,
állványait, képeit az utcára, valakinek még
a fejét is betörte a különös eső. A rendőrök
feljöttek, és elvitték Eper bácsit.
Azt hiszem, ők voltak a elsők,
akik megértették a művészetét.